Közel a bérmegállapodás, vagy újabb patthelyzet jön?

Kedden az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban képviselettel rendelkező szakszervezeti konföderációk képviselői újra asztalhoz ülnek a kormányzattal, ahogyan két hete is megtették, mindezt egy szakértői egyeztetés keretein belül, ahol követeléseik forrásigényének – kormány általi – meghatározása lesz a középpontban. Az MKKSZ elnöke Boros Péterné, új követeléseket állított fel, és úgy tűnik, nem enged a negyvennyolcból.

Javaslatait is újragondolta az MKKSZ, és a mostani egyeztetések fókuszában az áll, hogy valamennyi közszolgálati bérrendszert rendezzenek, méghozzá a bértarifák egységes elvű kiindulópontjának meghatározásával. A teljes közszférára vonatkozóan pedig három tételből áll a javaslatuk. Bármilyen tarifa is legyen (jelenleg húszféle életpályamodell és tarifarendszer van) – mondta az MKKSZ elnöke az atv.hu-nak –, a minimálbér legyen a kiindulópontja. Tehát minden tarifába három tétel kerüljön be: legyen a minimálbér a legkisebb munkabér összege, kvalifikációs kötelezettségek nélkül, a második a garantált bérminimum biztosítása mindazoknak, akik középfokú végzettséget igénylő munkakörben tevékenykednek, és a harmadik a „diplomás bérminimum”, amire még nincs hivatalos meghatározás, de amely a felsőfokú végzettséget, szakképzettséget igénylő munkakört betöltők számára lenne kötelező.

Ami szintén újdonság, és előrelépés ezzel kapcsolatban – tette hozzá Boros Péterné –, hogy a munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkárság már számításokat is végzett, amely a szakszervezeti vezető szerint „visszaigazolja” a korábbi számaikat: 160 ezren vannak ma is azok, akik életpályamodellben és bérfejlesztésben sem részesültek.

Az MKKSZ elnöke azt is elmondta: az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) munkavállalói oldalának követeléseit vitték be a szakértői tárgyalásra, és annyiban fogadta be azt a kormány, hogy kiszámították a követelések forrásigényét. Erről tárgyal kedden a kormány és a munkavállalói oldal.

Boros Péterné úgy véli, súlyos probléma a bértábla körül, hogy miközben a minimálbérek emelkedtek, addig a tábla többi része nem tud ezzel lépést tartani, és mindeközben a közszférában a szellemi foglalkoztatásúak vannak jelen nagyrészt.

Írta: Varga Krisztián.

Megjelent: atv.hu 2018.05.15-én

 


 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

További információk

Copyright 2011. Joomla Template Maker. adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában